Mit tanulhatunk a pillangóktól? (Vigyázat! Rövid, de velős)

Egy kisfiú sétált hazafelé, és egy fa mellett talált egy bebábozódott pillangót. Megfogta, és boldogan hazavitte, hogy megfigyelje a pillangó kikelését. Az egyik nap meg is jelent egy kis rés a bábon. A kisfiú órákon át kíváncsian nézte, ahogy a pillangó azon a kis lyukon próbálja magát átpréselni és küszködik azért, hogy végre kiszabaduljon. Ez egy ideig ment is neki, de néhány óra után teljesen kifulladt és úgy tűnt végleg a bábjában reked.

A kisfiú megsajnálta, és egy kis körömvágó ollóval felvágta a báb egy részét, hogy segítsen a pillangónak. A pillangó könnyedén ki is szabadult. A bábjából frissen kiszabadulva duzzadt teste volt és kis fonnyadt szárnyai. A kisfiú tehát boldog érdeklődéssel várta, hogy a pillangó kitárja a szárnyait és színeit büszkén közszemlére téve belefogjon a rövid kis életébe. Sokáig várt, de hiába.

A szerencsétlen pillangó a duzzadt testével és a fonnyadt kis szárnyaival csak esetlenül bukdácsolt. A kisfiú pedig nem értette, hogy miért nem repül. Szomorú egy nap volt az. És a kisfiú egy életre megtanulta, hogy a pillangónak szüksége van a küzdelemre, hogy a szárnya megteljenek élettel. Mert miközben átküszködi magát a kinyíló bábon, a testnedvei egy részét a szárnyába préseli. Ezért lesz képes repülni, amikorra végre elnyerte a szabadságát.

Aznap a kisfiú örökre megtanulta, hogy ha repülni akar, akkor azért küzdenie kell.




Forrás: EdzésMester

Indiai tanmese

Egy ősi indiai tanmese beszámol egy királyról, aki nagyon szerette a művészeteket, s pártolta is mindegyiket képességei szerint.

Udvari szobrásza egy nap faragott egy csodálatos kőelefántot, amelynek csodájára járt az egész birodalom. Eltátotta száját a király is a nagy csodálkozásban, s olthatatlan vágya támadt arra, hogy ő is megtanulja a kőfaragás gyönyörű mesterségét. Megkérte udvari szobrászát, hogy tanítsa meg a kőfaragásra, de főleg arra, hogyan kell ilyen szépséges elefántot faragni. Meg is állapodtak abban, hogy másnap kora reggel a király ellátogat a mester műhelyébe, ahol a szobrász átadja neki az elefántfaragás nagy és ősi titkát.

Így is lett. A király egész éjjel egy szemet sem aludt, oly nagy izgalommal töltötte el az alkotni vágyás öröme. Már napkeltekor ott kopogtatott a szobrászműhely ajtaján. Az ajtó kisvártatva kitárult, s odabentről a szobrász tekintett kíváncsian kifelé. Látszott rajta, hogy már jó néhány órája talpon van, s keményen dolgozik a következő mesterművén. A terem közepén saját munkája mellett ott ált egy hatalmas kőtömb, amelyet a királynak szánt, hogy az kifaraghassa belőle a saját elefántját. A király alig várta, hogy a nagy titok birtokába jusson. Kérve kérte a mestert, hogy tanítsa meg az elefántfaragásra. A szobrász méltóságteljesen, mint aki nagy életigazságot készül átadni, így szólt.

– Kedves királyom! Átadom neked a legnagyobb bölcsességet, amelyet a szobrászok generációitól hallottam, s amelyet én magam is nap mint nap alkalmazok munkám során. Itt ez a kőtömb, ó, király, neked szántam! Ezen kell megfizetned a tanulópénzt, minden verejtékeddel, tiszta vágyaddal, őszinteségeddel és kitartásoddal.

Most tehát a feladatod – és ez a titkok titka is egyben –, hogy faragj le mindent a kőtömbből, ami nem elefánt. Így, ha kitartó vagy és őszintén törekszel, gyönyörű elefántot faragsz majd magad is.

A király először meghökkent a „nagy titok” hallatán, mivel azonban őszinte volt, munkához látott és saját korlátait (büszkeség, hamis ego, lustaság stb.) feladva megfaragta az elefántot, amely ha lehet, még szebb lett, mint a szobrász alkotása. Mindemellett a munka közben megtalálta önmagát is, mert megértette, hogy a hatalom, a pénz és az alattvalók imádata nem teheti elégedetté az embert, csak az, ha önmaga eredeti értékeit felszínre hozva, csak az igazán fontos dolgok felé fordítja tekintetét.

Így nekünk is meg kell értenünk, hogy mi az, ami nem tartozik igazi énünkhöz, mi az, ami „nem elefánt”, s mi az, ami ténylegesen a miénk.


Forrás: MENTOR Hungary


Tetszett? Érdekel a folytatás?

Iratkozz fel az értesítőre:

Név
E-mail cím

3. Fejezet: A tálentumokról...

Fontos! Ha még nem jártál nálam korábban, kérlek kezd az olvasást ITT.

Van még egy nagyon fontos elvégzendő feladatunk, de előtte, felvezetésként olvasd el Máté Evangéliuma 25. részből az alábbi szakaszokat:

"14.
Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik.
15.
És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele.
16.
Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot.
17.
Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere.
18.
A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét.
19.
Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.
20.
És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon.
21.
Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
22.
Előjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon.
23.
Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
24.
Előjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél;
25.
Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied.
26.
Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem;
27.
El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.
28.
Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van.
29.
Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van."

-----

Bizonyára kitaláltad már miről is fog szólni ez a fejezet. Igen, az adottságaid, vagy tehetségeid felkutatásáról.


Nekem is vannak tálentomaim?

Meg fogsz lepődni! Vannak! Mindenkinek vannak, csak sokan (talán Te is) elásták őket, ami a lehető legrosszabb, ami történhet egy adottsággal, képességgel, vagy értékes tapasztalattal... Kihasználatlanul kallódik és így nem lehet senki épülésére...



(Témába vág még Papp Zoltán jegyzete a Facebook-on, érdemes elolvasnod!)

Tetszett? Érdekel a folytatás?

Iratkozz fel az értesítőre:

Név
E-mail cím

Elgondolkodtató tanmese az életünk műveléséről

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, aki az erdőben sétálgatott. Ahogy ment-mendegélt, egyszer csak megpillantott néhány kivilágított házikót. A házak két oldalán kertek voltak elkerítve és mindegyikben egy-egy kertész dolgozott.

A kertek azonban ugyancsak különböztek egymástól: az egyik már teljesen elgazosodott és a kertész is igen dühös embernek látszott. Miközben húzgálta a gyomokat, szünet nélkül sopánkodott.

A másik kertben szebbnél szebb virágok pompáztak természetes harmóniában. A kertész egy fának támaszkodva fütyörészett, örömmel nézegette színpompás virágait és nem fárasztotta a munka.

A kisgyermek a vidámabb kertészhez tért be pihenni. Kíváncsian kérdezte, vajon mi az oka annak, hogy a másik kertésznek, bár szünet nélkül hajlong, csúnya, gazos a kertje. "Tudod - válaszolta a jókedvű kertész - volt idő amikor nekem is rengeteg bajom volt a kerttel. Megpróbáltam kiirtani a gazt, de láttam, nem bírok vele. A gaz gyökere a földben maradt, a magok szétszóródtak, mindig újra nőtt a gyom: hiába dolgoztam, mindig visszanőtt. Elhatároztam, hogy más megoldást választok: olyan virágokat kerestem, amelyek gyorsabban nőnek a gaznál és természetes módon lenyomják azt. Azóta gyom itt nem terem: a kertem szinte önmagát tartja rendben."

Lassan besötétedett és akkor a kertész hirtelen lekapcsolta a lámpát, a koromsötétben megkérdezte a gyermeket: "Ki tudod tépni a sötétséget?" Újra felkapcsolta a lámpát és folytatta: "Egyetlen módja van annak, hogy a sötétséget legyőzzük: az, hogy ha elárasztjuk fénnyel. A sötétet csak fénnyel lehet legyőzni."

Másnap a kisfiú, továbbmenve, egy harmadik kertnek a kerítésénél egy sötétzöld növényekkel teli, takaros, szépen megmunkált kertre lett figyelmes. Megkérdezte ennek is a kertészét, mit dolgozik. Megtudta, hogy ez a föld egy orvosé, aki az itt burjánzó mérgező növényekből orvosságot készít.

És a gyermek tovább ballagott, mélyen elgondolkozott a látottakon.

A félelmekkel való harc önmagában nem visz előre - az igyekezetet a jövő felé kell fordítani. A biztató fények túlragyogják a nehézségek sötétjét.

Az elmérgesedett helyzeteket továbblépési lehetőségnek tekinthetjük, a méreg erőt jelenthet, mert az erős hatások haladást hozhatnak.

Ha gondjaink támadnak, meg kell vizsgálnunk: honnan származnak? Hogyan lehet jót, előrevivőt látni benne? És mi az, amire mindig szívesen gondolunk, mert jó képességet jelent és fényt hozó gyógyír a rossz pillanatokban is. Mit szeretnénk magunk körül látni?

(Forrás: Szűcs Andrea asztrológus)


Tetszett? Érdekel a folytatás?

Íratkozz fel az értesítőre:

Név
E-mail cím