2010. február 17., szerda

Indiai tanmese

Egy ősi indiai tanmese beszámol egy királyról, aki nagyon szerette a művészeteket, s pártolta is mindegyiket képességei szerint.

Udvari szobrásza egy nap faragott egy csodálatos kőelefántot, amelynek csodájára járt az egész birodalom. Eltátotta száját a király is a nagy csodálkozásban, s olthatatlan vágya támadt arra, hogy ő is megtanulja a kőfaragás gyönyörű mesterségét. Megkérte udvari szobrászát, hogy tanítsa meg a kőfaragásra, de főleg arra, hogyan kell ilyen szépséges elefántot faragni. Meg is állapodtak abban, hogy másnap kora reggel a király ellátogat a mester műhelyébe, ahol a szobrász átadja neki az elefántfaragás nagy és ősi titkát.

Így is lett. A király egész éjjel egy szemet sem aludt, oly nagy izgalommal töltötte el az alkotni vágyás öröme. Már napkeltekor ott kopogtatott a szobrászműhely ajtaján. Az ajtó kisvártatva kitárult, s odabentről a szobrász tekintett kíváncsian kifelé. Látszott rajta, hogy már jó néhány órája talpon van, s keményen dolgozik a következő mesterművén. A terem közepén saját munkája mellett ott ált egy hatalmas kőtömb, amelyet a királynak szánt, hogy az kifaraghassa belőle a saját elefántját. A király alig várta, hogy a nagy titok birtokába jusson. Kérve kérte a mestert, hogy tanítsa meg az elefántfaragásra. A szobrász méltóságteljesen, mint aki nagy életigazságot készül átadni, így szólt.

– Kedves királyom! Átadom neked a legnagyobb bölcsességet, amelyet a szobrászok generációitól hallottam, s amelyet én magam is nap mint nap alkalmazok munkám során. Itt ez a kőtömb, ó, király, neked szántam! Ezen kell megfizetned a tanulópénzt, minden verejtékeddel, tiszta vágyaddal, őszinteségeddel és kitartásoddal.

Most tehát a feladatod – és ez a titkok titka is egyben –, hogy faragj le mindent a kőtömbből, ami nem elefánt. Így, ha kitartó vagy és őszintén törekszel, gyönyörű elefántot faragsz majd magad is.

A király először meghökkent a „nagy titok” hallatán, mivel azonban őszinte volt, munkához látott és saját korlátait (büszkeség, hamis ego, lustaság stb.) feladva megfaragta az elefántot, amely ha lehet, még szebb lett, mint a szobrász alkotása. Mindemellett a munka közben megtalálta önmagát is, mert megértette, hogy a hatalom, a pénz és az alattvalók imádata nem teheti elégedetté az embert, csak az, ha önmaga eredeti értékeit felszínre hozva, csak az igazán fontos dolgok felé fordítja tekintetét.

Így nekünk is meg kell értenünk, hogy mi az, ami nem tartozik igazi énünkhöz, mi az, ami „nem elefánt”, s mi az, ami ténylegesen a miénk.


Forrás: MENTOR Hungary


Tetszett? Érdekel a folytatás?

Iratkozz fel az értesítőre:

Név
E-mail cím
 


Follow gemmagyar on Twitter

2010. február 2., kedd

3. Fejezet: A tálentumokról...

Fontos! Ha még nem jártál nálam korábban, kérlek kezd az olvasást ITT.

Van még egy nagyon fontos elvégzendő feladatunk, de előtte, felvezetésként olvasd el Máté Evangéliuma 25. részből az alábbi szakaszokat:

"14.
Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik.
15.
És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele.
16.
Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot.
17.
Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere.
18.
A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét.
19.
Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.
20.
És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon.
21.
Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
22.
Előjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon.
23.
Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
24.
Előjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél;
25.
Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied.
26.
Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem;
27.
El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.
28.
Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van.
29.
Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van."

-----

Bizonyára kitaláltad már miről is fog szólni ez a fejezet. Igen, az adottságaid, vagy tehetségeid felkutatásáról.


Nekem is vannak tálentomaim?

Meg fogsz lepődni! Vannak! Mindenkinek vannak, csak sokan (talán Te is) elásták őket, ami a lehető legrosszabb, ami történhet egy adottsággal, képességgel, vagy értékes tapasztalattal... Kihasználatlanul kallódik és így nem lehet senki épülésére...



(Témába vág még Papp Zoltán jegyzete a Facebook-on, érdemes elolvasnod!)

Tetszett? Érdekel a folytatás?

Iratkozz fel az értesítőre:

Név
E-mail cím
 


Follow gemmagyar on Twitter